AZ (ÖN)FEGYELEM 1.rész

„A fegyelem az a tisztítótűz, amelyben a tehetség képességgé válik.”
Roy L. Smith

„A siker nélkülözhetetlen előfeltétele, hogy képesek legyünk elutasítani a célunk szempontjából jelentéktelen feladatokat.”
R. Alec MacKenzie

Fegyelmezett akkor vagy, ha megteszed azt is, amit igazából nem akarsz megtenni, annak érdekében, hogy elérd azt a célt, amit valójában el akarsz érni. Önfegyelem nélkül senki nem ér el nagy teljesítményt – sem egyéniben, sem csapatversenyben.  Talán a sport a legkiválóbb példája annak, hogy önfegyelem nélkül senki nem jut el a dobogó közelébe sem. Az edzés azt jelenti, hogy összpontosítok a célomra – az összpontosítás alapja pedig a fegyelmezettség.

Az önfegyelem és a fegyelmezettség a helyes és szükséges irányba tereli a tehetségünket és az erőforrásainkat. H. Jackson Brown egyszer nagyon szellemesen így fogalmazott: „A tehetség és az akarat fegyelem nélkül olyan, mint amikor egy polip görkorcsolyával: óriási lendülettel mindenfelé képes mozogni, de hogy végül merre megy és meddig jut, azt sose tudhatod.”

Az önfegyelem egy másik dimenziója az önuralom. A jelentése benne van a szóban: uralkodni tudok magamon is. Ismét egy idézet, ezúttal Platóntól: „Az első és legnagyobb győzelem életünkben mindig önmagunk legyőzése.” Az önuralom azt jelenti, hogy kitartunk a nyomasztó és csüggesztő ellenállások és akadályok ellenére is; amikor nem vagyunk hajlandóak feladni akkor sem, ha minden körülmény ellenünk esküszik össze; amikor féken tudjuk tartani énünket, indulatainkat, érzéseinket és a szánkat; amikor a céljainkra és a feladatainkra tudunk összpontosítani akkor is, amikor minden más megpróbálja elvonni a figyelmünket arról. A kivételes eredményeket elérők mindig mesterei az önfegyelemnek és az önuralomnak.

Találtam egy nagyon kifejező meghatározást az önfegyelemre:

Az a képesség, hogy döntéseinket és viselkedésünket az elveink irányítsák, és ne a megérzéseink, vágyaink, körülményeink, a társadalmi szokások vagy a ránk nehezedő jogos vagy jogtalan elvárások.

Az önfegyelem tehát az életünk alárendelésének képessége az elveinknek és céljainknak.

Miért olyan nagy probléma a mai emberek számára önmaguk megfegyelmezése?

Azt hiszem, ennek alapvetően két fő oka van.

Az első, hogy kevés az igazán komolyan vett, valódi életcél az életünkben! Egyszerűen nincs miért fegyelmezni magunkat, nincs miért mederbe terelni az időnket, az erőnket, ugyanis nem tartunk sehová! Legfeljebb pillanatnyi, egynapos célocskáink vannak, de nincs távlati látásunk az életünkkel, a munkánkkal, a karrierünkkel, az önmagunk megvalósításával, a gyülekezeti szolgálatunkkal kapcsolatosan! Valahogy úgy vagyunk, mint az az ember, aki egy nagyvárosban él, és reggel, amikor kilép az otthona ajtaján, csak annyit határoz el, hogy a következő lámpaoszlopig megy. Amikor odaért, eldönti, hogy innen keres magának egy zebrát. A zebránál úgy dönt, hogy a következő állomás egy élelmiszerbolt lesz. És igazából csak sétál, eltölti az időt a városban, mert amikor kilépett otthonról, nem volt egy úticélja, ahová el akart jutni!

Sokan élik így az életüket. És ez valóban nem igényel semmiféle önfegyelmet, mert ezzel a hozzáállással (pontosabban bármiféle hozzáállás és elkötelezettség nélkül) mindig a legkisebb ellenállás felé fogunk sodródni.

A másik ok, hogy olyan világban élünk, ahol azt tanítja nekünk a média, hogy a tetteinknek nincsenek következményei, vagy ha vannak is, azokkal nem kell számolnunk. Egyfajta társadalmi felelősség-maszatolás zajlik. Ha megkívánod, vásárolj – akkor is, ha nem tudod a hitelt fizetni. A spóroláshoz önfegyelem kell – de ez ma csak akadály! Egyél, akkor is, ha egészségtelen, majd megoldod valahogy, ha már súlyossá válik a probléma. Az egészséges étkezéshez önfegyelem kell – de ez áldozatokkal fog járni. Akadályoz! És így tovább.

Egyszóval az önfegyelem hiánya a legtöbb esetben TÜNET: a céltalanság és a felelőtlenség tünete és egyenes következménye. Először tehát ezekkel kell felvennünk a harcot!

NÉHÁNY KÉRDÉS – ELLENŐRIZD MAGAD!

Ha elkalandoznak a gondolataid, amikor figyelned kell valamire, észreveszed-e azonnal és vissza tudod terelni, vagy csak utólag eszmélsz rá, hogy kimaradt egy csomó rész?

Észre szoktad venni magadon / vagy mások észreveszik rajtad, hogy nem figyelsz a beszélgetőpartneredre?

Könnyen kilépsz-e a komfort-zónádból, hogy elvégezd a feladataid, vagy hajlamos vagy arra, hogy halasztod, tolod előre a munkáidat? Másképpen fogalmazva melyiket veszed előre: amit meg kell tenned, vagy amit meg szeretnél tenni?

Van-e időd, elegendő és minőségi időd arra, amit szeretnél tenni? Szoktál-e késni?

Van-e bármilyen önként vállalt elkötelezettséged az életedben, amely magas fokú fegyelmezettséget igényel? Mennyire sikerül következetesnek lenned ehhez?

Holnap folytatjuk ezt a témát, és egy sor bibliai idézetet is hozzáteszünk az önfegyelemről szóló tanulmányunkhoz!

forrás: apcsel29.hu