(ÖN)FEGYELEM – 2.rész

Vegyük sorra a fegyelem / önfegyelem öt legjellemzőbb területét életünkben:

1. Gondolkodás

George Bernald Shaw egyszer ezt mondta: „Kevés ember szokott komolyan elgondolkodni valami felett évente két-három alkalomnál többször. Én azzal szereztem magamnak nemzetközi elismerést, hogy én hetente legalább egyszer gondolkodok.”

Lehet, hogy ez kissé ironikusnak tűnik, de ha a „komolyan elgondolkodást” alapos, szerteágazó, őszinte és a megoldás megtalálásáig kitartó szellemi munkának vesszük, akkor lehetséges, hogy mégis van benne valami. Az tény, hogy a mai korszellem próbál leszoktatni bennünket a komoly gondolkodásról azzal, hogy mindent készen vagy legalább félkészen lök elénk. Az élet megannyi területén jókat ehetünk, azonnal fogyaszthatunk, de nem tanítanak meg főzni. Ezért szorul mindinkább háttérbe a kreativitás, az önállóság és a felelősség.

A fegyelmezett gondolkodás azt jelenti, hogy az előtted álló feladatokra koncentrálsz és a szükséges dolgokon töröd a fejed, amíg célba nem érsz. Ahhoz, hogy kihozzuk a józan eszünkből a legtöbbet, nem zseninek kell lennünk, hanem fegyelmezettnek.

Sokan azt gondolják, hogy a gondolataink felett nem lehetünk úrrá. Ez azonban nem igaz! Sőt, igazából semmi felett nem lehetünk úrrá a világon, CSAK a gondolatainkon! A két fülünk közötti 15-20 cm a mi királyságunk! És az itt lévő rend a legnagyobb felelősségünk!

A Biblia ezt mondja erről:

Prédikátor 10,2

A bölcs ember gondolatai a jóra, az ostoba gondolatai a rosszra irányulnak.

2Korintus 10,3-5

Mert testben élünk, de nem test szerint hadakozunk; hadakozásunk fegyverei ugyanis nem testiek, hanem erősek az Isten kezében erődítmények lerombolására. Ezekkel rombolunk le minden okoskodást és minden magaslatot, amelyet az Isten ismeretével szemben emeltek, és foglyul ejtünk minden gondolatot a Krisztus iránti engedelmességre…!

2. Érzelmek

Egy japán közmondás azt mondja: „Nem az az erősebb, aki tombol, hanem aki mosolyog!”

A kapcsolatainkat szeretteinkkel, barátainkkal talán semmi nem képes hatékonyabban rombolni, mint az önfegyelem hiánya az érzelmeink terén. Túl sok „kirobbanásunkat” sajnos nagyon nehéz visszacsinálni vagy semmissé tenni, mert károkat okoznak a bizalom, az őszinteség, az elfogadás terén.

Az érzelmeket illetően két választási lehetőségünk van: vagy mi uralkodunk az érzelmeink felett, vagy azok uralkodnak felettünk. Ez nem azt jelenti, hogy ki kell kapcsolnunk az érzelmeinket, hiszen akkor a motivációnk és a lelkesedésünk alól kihúznánk a táptalajt – hanem azt jelenti, hogy nem engedjük meg azt a luxust, hogy az érzelmeink megakadályozzanak abban, amit tennünk kell, vagy hogy olyan dolgokat mondjunk vagy tegyünk, amit el kellene kerülni, mert csak rombolják és gátolják a céljaink elérését.

Hadd mondjak erre egy példát: Bobby Jones legendás hírű golfozó volt. Ötévesen kezdte a sportot, és tizenkét éves korára már érett játékosként tartotta számon a golfszakma. Kimagasló teljesítménye volt, mégsem tudott győzni, mert ha valami nem úgy történt, ahogy számított rá, egyszerűen elvesztette a fejét. Úgy is hívták: „az ütőhajigáló”. Az edzője megmondta neki: ha nem tanulsz meg uralkodni magadon, sosem fogsz győzni! – Jones megfogadta mestere szavát, és elkezdett dolgozni azon, hogy fegyelmezni tudja az indulatait. Huszonnyolc évesen nyerte el a Golf Nagymestere címet. Az edzője így kommentálta a pályáját: „Bobby már tizennégy évesen fölényesen uralta a mezőnyt, de csak huszonegy éves korára tanulta meg uralni önmagát.”

3. Beszéd

A Bibliában, Jakab levelében ezt találjuk: „Aki képes arra, hogy uralkodjon a beszédén, az egész életét a kezében tudja tartani.”

Sokszor azt hisszük, hogy a szavainknak nincs olyan nagy jelentősége, mint a tetteinknek. Ilyenkor azt felejtjük el, hogy a szavainknak bizony van teremtő ereje: hitet, bizalmat, reményt, örömöt, közösséget teremthetnek – vagy épp hitetlenséget, bizalmatlanságot, megbántódást, dühöt, gyanakvást szülhetnek. Az önfegyelem talán legszembetűnőbb megnyilvánulása a beszédünk feletti kontroll. Hogy nem szalad ki szánkon az, aminek nem kellene – mert nem épít, nem segít, hanem csak árt.

Természetesen a beszédünk felett uralom feltétele a gondolkodásunk és az érzelmeink felett való uralom – hiszen sokszor nem gondolkozunk, mielőtt beszélünk, vagy az első indulataink jönnek ki a szánkon. A beszédünk a gondolkodásunk és érzelmeink megnyilvánulása. Ne felejtsük el: kétélű fegyver, ráadásul a veszélyesebbik fajtából: nagy győzelmeknek lehet az eszköze, de egyben a vereségünk okozója is lehet, ha nem jól „sül el”.

4. Időbeosztás

A mai emberek legnagyobb kincse és egyben bálványa az idő. Egyre gyorsabban élünk, de paradox módon mégis egyre kevesebb idő jut mindenre. És az időért való mindennapos hajszában legtöbbször összekeveredik a sürgős és a fontos tennivaló. Talán a leggyakrabban elhangzó kifogás, érv és egyben csúsztatás is úgy szól: „nincs időm”. Ha őszintén elgondolkodnánk az életünkről, meglátnánk, hogy természetesen van időnk, napi 24 óránk, csak rosszul gazdálkodunk vele. Nem az a baj, hogy nincs, hanem hogy nem jól osztjuk be, hogy az igazán értékes, minőségi idő sokszor a fegyelmezetlenségünk, meggondolatlanságunk, a rosszul kialakított szokásaink és még ki tudja mi minden miatt oly kevés.

Tanuljuk meg: az időhiány valójában a fontossági sorrend hiánya, vagy az ahhoz való hűtlenségünk oka. A másik leggyakoribb hiba pedig az ésszerűtlenségünk. Azzal pocsékoljuk el a legtöbb időt, ha nem gondoljuk végig a dolgokat.

Ami pedig a kapcsolatainkat illeti: tanuld meg értékelni a másik ember idejét is, és soha ne lopd a másik idejét! Minden alkalom, amikor felkészületlen vagy, amikor nem lehet rád számítani, amikor nem végzed el a feladatod, nem csupán anyagi vagy kapcsolati problémát szül, hanem időhiányt is, amelynek mindig a családra, az önmagadra, a pihenésre szánt szükséges idő látja a kárát.

5. Tettek

Albert Hubertnek volt egy szellemes mondása: „Ha tejre van szükséged, találj jobb módszert annál, hogy leülsz egy sámlira a rét közepén, arra számítva, hogy a tehén majd odaballag hozzád és megfeji magát.”

A gondolkodásod és az érzelmeid felett való kontroll, a jó időbeosztás nagyon lényeges dolgok, de nem helyettesítik a valóságos, bátor és eredményes cselekvést. A győzteseket a vesztesektől sokszor csak a cselekvés különbözteti meg. Egyszer valakitől azt hallottam, hogy kétféle ember létezik: az egyik akar, a másik akar akarni. Az egyiknek vannak tettei, a másiknak vannak a tettekre néző szándékai, elképzelései, vágyai – de elmarad a megvalósítás. Azt hiszem, a magyarok különösen profik abban, hogy megtervezzék a tennivalókat, de a munkához szeretnek úgy odaállni, hogy más is odaférjen.

A fegyelmezettségre a cselekedetekben is nagy szükség van. Ha valamit pontosan százszor kell elvégezni ugyanúgy a kívánt eredmény eléréséhez, akkor nem hagyhatjuk abba sem a 25., sem a 99. alkalomnál. Sem a fáradtság, sem a kedvetlenség, sem a körülmények nem győzhetik le a célunkat – különben kudarcot vallunk. A tettekben való önfegyelem a kitartás vagy az állhatatosság. Egy csapat összetartó erejét semmi nem tudja olyan hatékonyan szétverni, mintha nem számíthatnak egymásra a csapattagok, mert a cselekedeteikben nem hűségesek a céljaikhoz, a társaikhoz és önmagukhoz.

A tettekben megnyilvánuló fegyelem másik nagy próbája az áldozathozatal. Sokszor automatikusan a legkisebb ellenállás felé mozdulunk, ha akadályokkal találkozunk, visszafordulunk vagy megdermedünk, ha meredekké válik az út, inkább nem is megyünk tovább, amikor áldozatokat kell hozni, inkább feladjuk. Pedig minden nagy tett sok-sok apró, kitartó, céltudatos lépésből áll össze. Egy csapatban pedig különösen kinézik azt, aki a győzelmekben és a jutalomban szívesen osztozik, de az odáig elvezető munkából kihúzza magát.

A tettekben való fegyelem azt jelenti, hogy azt is megcsináljuk, amihez nincs kedvünk.

forrás: apcsel29.hu